Amikor tartós izomfájdalmakkal küzdünk, amelyeknek nincs nyilvánvaló fizikai oka, könnyen lehet, hogy az úgynevezett fibromyalgiáról van szó. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr szerint valóban nem könnyű diagnosztizálni és kezelni a rejtélyes fájdalmakat, de lehetséges!
Rejtélyes és hosszas fájdalmak
Jellemzően a nyakban, a vállban és a karokban jelentkezik az a gyötrő izomfájdalom, esetleg zsibbadás, amelynek nem ismert a pontos oka, és amely jellemzően krónikus fájdalomként van jelen. Az érintettek – akik nagyobb részt nők – gyakran konkrét izomcsomókat is kitapintanak, és a fájdalom időszakos romlásáról- javulásáról számolnak be. Mivel a kiváltó okok és a helyzetet súlyosbító okok is sokfélék lehetnek, egy konkrét sérüléstől, a fáradtságig és a stresszig, a kezelések is széles skálán mozognak. Arnold doktor szerint ráadásul a fibromyalgia kezelése mindenképpen személyre szabott kell, hogy legyen, hiszen ami az egyik páciensnél beválik, az a másiknál esetleg nem. Éppen ezért csakis alapos kikérdezésre, fizikális vizsgálatra, sőt az érintett kicsit mélyebb megismerésére épülhet hatékony gyógyítás. Már csak azért is, mert ez az állapot könnyen bele tud csúszni a krónikus fájdalom szindrómába, amelynek talán még összetettebb a diagnózisa és a kezelése egyaránt. Ha megerősödik a fibromyalgia diagnózisa, a kezelés jobbára komplex orvosi csapatmunkát igényel, sokszor együtt dolgozik a neurológus, a pszichiáter, az immunológus és a fájdalomspecialista.
Milyen kezelések válhatnak be?
Fájdalomcsillapítók
Gyakran a vény nélküli fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők is elégségesek lehetnek, de súlyosabb esetben szükség lehet a receptre kapható, más hatóanyagú szerekre is.
Fibromyalgia elleni szerek
Van néhány olyan hatóanyag, amelyet specifikusan a fibromyalgia kezelésében találtak hatékonynak, de ezek elrendelése kizárólag orvosi feladat lehet. Hatásmechanizmus szerint jobbára a túlingerelt idegrendszer csillapítására, a szerotonin és más kémiai anyagok termelődésére fókuszálnak, és esetleg kombinációban lehetnek valóban gyógyhatásúak.
Antidepresszánsok, altatók
Kutatások szerint a rejtélyes izomfájdalmak sok esetben pszichés eredetűek, ezért ha bebizonyosodik a lelki-mentális zavar a háttérben, hasznosak lehetnek az antidepresszánsok. Altató elrendelésére akkor kerülhet sor, ha a fájdalom az alvást is jelentősen zavarja, ami így ördögi körként tovább ront az állapoton.
Pszichés módszerek
Azok a páciensek, akik úgy érzik, fájdalmaik mögött pszichés tényezők, tartós stressz állnak, mindenképpen jól teszik, ha felkeresnek egy pszichológust, mentálhigiénés szakembert. A stresszkezelés különféle módszerei tanulhatók, és gyakran már az is segítségnek bizonyul, ha sikerül megbeszélni a problémákat. A mindfulness és a meditáció is beválhat az arra fogékonyaknál.
Mozgás, étrend
Számos kutatás szerint szoros kapcsolat van a mozgásszegény életmód és a krónikus fájdalmak, így a fibromyalgia kialakulása közt. Vagyis még a fájdalmak ellenére is érdemes aktívnak maradni, hogy ne merevedjenek el még jobban az izmok. A mozgás típusa pedig szinte bármi lehet az egyéni ízléstől függően. Bizonyították már a kardiomozgás, a tai chi és a jóga pozitív hatásait is. A táplálkozással kapcsolatban általában a gyulladáscsökkentésre szokás fókuszálni, ami esősorban zöldségek, gyümölcsök, magvak fogyasztására épül, és nem ajánlja a feldolgozott élelmiszereket, a túl sok só és alkohol fogyasztását. Egyes szakértők szerint a laktózt és a glutént is érdemes kerülni – de ebben a kérdésben sokkal biztonságosabb, ha dietetikus segítségét kérjük.
Kiegészítő terápiák - szakértő kezekben
- A fibromyalgia kezelése érzékeny és összetett feladat, ami néha hosszabb ideig is eltarthat, de sem a páciensnek, sem a gyógyítónak nem szabad türelmetlennek lennie – hangsúlyozza dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr. – Az első lépés gyakran a gyors segítség, vagyis a fájdalom orvosi módszerekkel történő csökkentése. Ha túlesik a beteg a legnehezebb szakaszon, mindenképpen jó hatású a gyógytorna és gyógymasszázs, amelyek oldják a görcsöket, mobilabbá teszik az ízületeket, fellazítják az izmokat. Tapasztalataim szerint a fájdalomspecialistaként alkalmazott komplex konzervatív kezelési módszerek – a szükséges társszakmákkal és a páciensekkel együttműködve - hosszútávon, lépésről-lépésre történő javulást hoznak.
Forrás: FájdalomKözpont