A magasvérnyomás betegség legtöbbször tünetek nélkül, alattomosan alakul ki, és akkor derül fény a problémára, amikor már szövődmények jelentkeznek. Ilyen többek között a látásromlás, melynek hátterében előfordulhat, hogy kezeletlen hipertónia húzódik. Dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától megtudhatjuk, miként is függ össze a kettő, és hogy megállítható-e a látásromlás.
A homályos látás sok ember számára természetes folyamat, melyet az idő múlása, a sok TV, olvasás és monitornézés okoz. Éppen ezért a legtöbben csak legyintenek rá, és úgy gondolják, rossz esetben maximum elmennek szemészhez és szemüveget íratnak fel. Pedig érdemes utánajárni a problémának –főleg, ha hirtelen következett be a látásromlás - hiszen akár magasvérnyomás is állhat a probléma hátterében.
A látásromlás és a magasvérnyomás kapcsolata
A tartósan fennálló, kezeletlen magasvérnyomás a test érhálózatát komolyan veszélyezteti, hiszen hatására az erek elvesztik rugalmasságukat, merevebbé válnak és sérülések, sőt, akár meszesedés is kialakulhat rajtuk. Ez alól sajnos a szemben futó erek sem képeznek kivételt, melyek a hipertónia miatt kanyargósabbá illetve egyenetlenebbé is válhatnak. Ennek következtében homályos látás, esetleg látótér beszűkülés alakulhat ki.
Hipertenzív retinopátia
A hipertenzív retinopátia a retina ereinek magasvérnyomás okozta károsodása, mely viszonylag gyakori kezeletlen hipertónia esetén. Ekkor az erek fala a tartósan magas értékek miatt megvastagodik, emiatt beszűkülnek, és ez pedig a retina vérellátását akadályozza.
Érdemes pluszban megemlíteni, hogy a magasvérnyomás miatt folyadék is felhalmozódhat a retina alatt a véredény esetleges szivárgása következtében a látás még tovább romolhat!
Jó esetben a problémára egy lelkiismeretes szemorvos is gondol, aki szemfenék vizsgálattal, szemtükrözéssel pontos képet kaphat az ott lévő erek állapotáról. Ám ha ez a vizsgálat nem történik meg, úgy érdemes otthon megmérnie a vérnyomását, ugyanis meglehet, hogy magas értéket kap (>140/90 Hgmm), amit kezelni szükséges- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.
Őrizze meg látását és kezeltesse hipertóniáját
Mivel a magasvérnyomás kezeletlen esetben az évek előrehaladtával fokozatosan károsítja az érhálózatot, így súlyos látásromlást is okozhat. Éppen ezért fontos a megfelelő, személyre szabott terápia megkezdése, ami életmódváltáson (sófogyasztás mérséklése, rendszeres kardió testmozgás, dohányzásról való leszokás) és gyógyszeres kezelésen alapul. Ezáltal nem csak a szeme védelméért tesz sokat, hanem elkerülheti az olyan életveszélyes szövődmények kialakulását, mint például a stroke vagy a szívinfarktus!
forrás: www.tromboziskozpont.hu