Interjúalanyom, Balsai Móni alig néhány éve lett szabadúszó, de nagyon bejött neki. Alig tudtunk időt egyeztetni a beszélgetésre! Szerencsénkre, Mr. Bell már régen feltalálta a telefont, így sikerült megoldani a problémánkat.
Móni Vácon született, de Budapesten nőtt fel. Szeretett sportolni, volt búvárúszó, versenyszerűen szertornázott és akkoriban műugró akart lenni. Igen ám, de az nem ment a buksi fejébe, hogy miért is kellene neki megelőznie a mellette úszó legjobb barátnőjét. Azaz kiderült, hogy abszolúte nem versenyzőalkat! Ezután az édesanyja kézen fogta a szöszi kislányt, és elvitte az Angyalföldi Gyermekszínházba, ahol éppen gyerekszereplőket kerestek, és elindította Mónit azon a pályán, amit a mai napig sajátjának érez. Itt derült ki, hogy milyen kiváló csapatjátékos!
MILYEN KISGYEREK VOLTÁL?
– Nagyon energikus, túlmozgásos. Ezért is vittek el a szüleim sportolni, hogy valahol mindezt levezessem.
BABÁZTÁL INKÁBB, VAGY FÁRA MÁSZTÁL?
– Is-is! Mindkettőt! Sőt, egy fiúpajtásom papájának volt motorcsónakja, amit egyik este elkötöttünk és kimentünk vízisíelni a Velencei-tóra! Ami tilos, azt ki kell próbálni, nem? Ilyen voltam.
AMIKOR MÁR NEM MŰUGRÓ, AKKOR MI AKARTÁL LENNI KISKORODBAN?
– Annyira hamar jött az Angyalföldi Gyerekszínház, hogy ha nem is színésznő, de valami a színháznál! 12 évesen kerültem oda, a színházszeretetet ott szívtam magamba. Ez Kozári Ferencnek is köszönhető, aki ezt a kis színkört vezette. Az ott töltött idő meghatározó volt az életemben.
AZUTÁN JÖTT A SZABÓ ERVIN GIMNÁZIUM…
– Igen, és mellette az Operettszínház Stúdiója, ahol én voltam az egyetlen kiskorú! Úgy is hívott minden stúdiós, hogy „a kiskorú”.
HOGYAN KERÜLTÉL AZ OPERETT SZÍNHÁZ STÚDIÓJÁBA?
– Egy barátomat kísértem el a felvételire, de váratlanul behívtak engem is, hogy mondjak verset. Mondtam, és felvettek.
Medgyesi Mária volt a beszédtanárunk, akit csodáltunk! Olyan művészekkel találkozhattunk, mint Kibédi Ervin, Kalocsai Zsuzsi és még sorolhatnám! Nagy hatással voltak rám az akkori sztárok. Tőlük tanultunk, őket lestük…
MIÉRT NEM MARADTÁL AZ OPERETTBEN? SZÁNDÉKOS DÖNTÉS, HOGY MA IS INKÁBB PRÓZAI SZEREPEKBEN LÁTHATUNK?
– Nem feltétlen szándékos, de valahogy így alakult. Imádom az operettet, a mozgás, a tánc jól is ment, de nem tudok olyan jól énekelni, mint kellene.
MI TÖRTÉNT AZ OPERETTSZÍNHÁZ UTÁN?
– Mivel nem vettek fel a Színművészeti Egyetemre, találnom kellett valami más megoldást. A József Attila Színház keresett fiatalokat statisztálni a „Budapest, te csodás!” című darabhoz, és felvettek. Utána jöttek sorra az előadások. Néhányan összefogtunk és kiharcoltuk magunknak, hogy legyen egy stúdió a színházon belül, ahol tanulhatunk! Az akkori igazgató, Léner Péter szerencsénkre mellénk állt, és indított egy hároméves stúdiós képzést. Az igazi tanulás persze a színpadon történt, amikor a „nagyokat” csodáltuk! Galambos Erzsi játékát közelről látni komoly „tanulmány” volt! De sok mindent leshettünk el a többi művésztől is, például Vándor Évától.
MI TÖRTÉNT A STÚDIÓ BEFEJEZÉSE UTÁN?
– A három év elteltével szerződtetni akartak, de én a nehezebb utat választottam. 2001-ben Győrben kerestek új arcokat, és oda felvételiztem. Korcsmáros György volt az igazgató és Ács János a rendező. Rengeteget tanultam mindkettőjüktől! A darabról, a színházról való másféle gondolkodást sajátítottam el tőlük. Gyöngyössy Katalin sokszor volt a partnerem, legtöbbször a lányát játszottam. Csodálatos évek voltak! Azután jött az igazgatóváltás, és mehettünk, amerre látunk. Szerencsére már korábban is dolgoztam vendégként a Pesti Magyar Színházban, amit éppen akkor vett át Őze Áron és Guelmino Sándor. Sanyinak nagyon sokat köszönhetek, ő hívott a társulatba. Megint csak olyan nagy művészekkel találtam magam egy színpadon, mint Béres Ilona, Csernus Mariann, Moór Mariann, Hámori Ildikó és itt is hosszú a névsor. Lehet, hogy furcsa, de sokkal többet tanulunk a nagy művészek játékát közelről figyelve, mint az iskolapadban. Nekem szerencsére ez megadatott.
KÉT ÉVVEL EZELŐTT SZABADÚSZÓ LETTÉL. KÖNNYEBB VAGY NEHEZEBB?
– Eleinte nagyon féltem, hogy lesz-e elég munkám, de szerencsére van. Több színháznál is dolgozom, filmekben játszom, szinkronizálok. Most éppen a Centrál Színházban készülünk egy premierre; Jane Austen − Joanna Tincey: Büszkeség és balítélet című darabját próbáljuk. Schmied Zolival ketten játszunk minden szerepet. Több kedvenc karakterem is akad közöttük. Izgalmas előadás lesz, nagyon várjuk már a bemutatót!
A RENDEZŐ UJJ MÉSZÁROS KÁROLY, AKI EGYBEN A TÁRSAD IS A HÉTKÖZNAPOKBAN. KÖNNYEBB VAGY NEHEZEBB EGYÜTT DOLGOZNOTOK?
– Mindkettő. Félszavakból, egymás tekintetéből értjük egymást, de, nehezebb is, mert többet vár el tőlem… Schmied Zolival is, Károllyal is sokat dolgoztunk már együtt, de filmen. Színpadon ez lesz az első. Nagyon jó, összeszokott hármas lettünk!
FILM. 2015-BEN ÉS 2016-BAN VALÓSÁGGAL TAROLTÁL A PÁROD ELSŐ NAGYJÁTÉKFILMJÉVEL, A LIZA, A RÓKATÜNDÉRREL. ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN EGYARÁNT A LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ LETTÉL. DOLGOZTÁL KIVÁLÓ RENDEZŐKKEL, SZEREPELTÉL TV-SOROZATOKBAN. MOST MI VAN A TARSOLYODBAN?
– Novemberben mutatják be a mozik az „X − A rendszerből törölve” című krimi-thrillert, amit Károly és Hegedűs Bálint közösen írtak. A főszereplő egy kissé depressziós rendőrnő (én), aki egyedül neveli a lányát. Odakerül hozzájuk az őrsre egy új tiszt (Schmied Zoltán), aki rendőrként is, nőként is felfigyel rá. Együtt kezdenek nyomozni. Szövevényes történet, erőteljes mondanivaló, borongós képi világ. Fontos volt, hogy a krimin kívül legyen üzenete a filmnek, még ha csak egy szórakoztató film is. Bárki legyél, egyedül is változtathatsz, egyetlen ember is nagy felelősséggel bír!
EGY FECSKE IS CSINÁLHAT NYARAT…
– Pontosan.
MIT ÜZENSZ A NÉZŐKNEK?
– Azt, hogy a nagy rohanás közben teremtsenek időt a családjukra, barátaikra! Álljanak meg pihenni és kikapcsolódni, jöjjenek színházba és moziba! Legyenek kíváncsiak egymásra és a világra!
Martin Ildikó
