Ha ősz, akkor a szüret, így a bortúrák ideje is! Végre itt a lehetőség arra, hogy olyan helyeket látogassunk meg, mint a méltán híres Badacsony, Villány vagy Somló, és megkóstolhassuk azok kivételes borait. Egy-egy ilyen kirándulás remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt, hiszen a borkóstolás mellett időt szakíthatunk hazánk meseszép régióinak feltérképezésére is.
BOR HATÁSA AZ EGÉSZSÉGRE
Az alkoholos italok közül a bor nemcsak a legnépszerűbbek közt említhető, de az egészségre gyakorolt hatása is igazán figyelemreméltó – természetesen mérsékelt fogyasztás esetén.
Erre már az ókorban is rájöttek, így előszeretettel kínálták a mulatságok mellett különböző betegségek esetén is, hiszen számos fontos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Több kutatás szerint a rezveratrolban – ami egyfajta polifenolgazdag vörösbor (férfiaknál 2-3 dl, nőknél 1-2 dl) például kifejezetten hasznos a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére, magas vérnyomás ellen, valamint magas C-, E-vitamin és egyéb antioxidáns-tartalmánál fogva a káros LDL koleszterin oxidációját gátolja, így az érelmeszesedés ellen is felveszi a harcot. Emellett vasban, káliumban és magnéziumban is bővelkedik, mely a vérképzés mellett hatásos ideg- és izomnyugtatóként mozgásszervi fájdalmak, stressz, valamint csontritkulás esetén is remek elixírnek bizonyult.
Felvetődhet a kérdés, hogy ezek a pozitívumok vajon csupán a vörösborra igazak, vagy vajon a fehér társára is? Szerencsére, akik ez utóbbit preferálják, azok is részesülnek a pozitív hatásokból, bár az igaz, hogy kevesebb a polifenol-tartalma. Ennek oka az előállításban rejlik, ugyanis a fehérborok készítésénél a rezveratrolban gazdag szőlőhéj eltávolítása előbb történik meg, mint a vörösborok esetében.
BADACSONY
Az egyik legfelkapottabb magyar borvidék a Balaton északi részén elterülő Badacsonyon található, a maga 1600 hektáros területével. Különleges, magas páratartalmú klímájának és vulkanikus talajának köszönhetően igazán egyedi ízvilágú borok készítésére alkalmas, és erre már a római korban is felfigyeltek, így a terület már azóta nyújt otthon a szőlőtermesztésnek.
Nem csoda, hogy megannyi borászat, pincészet kapott itt helyet, ahol szeretettel várják a borok szerelmeseit. Többek között a vidékre jellemző Olaszrizlingből, Szürkebarátból, Kéknyelűből, illetve Rajnai Rizlingből kortyolgathatunk, miközben gyönyörködhetünk az előttünk elterülő meseszép régióban.
www.badacsony.hu, www.badacsony.com
FALUSI BORTURIZMUS SOMLÓN
A Bakony nyugati lábánál lévő Somló, mely vulkáni talajának köszönhetően ideális területet biztosít a borturizmusnak – amit próbálnak mindenféle hivalkodás nélkül megteremteni – így igazán közvetlen, családias hangulat fogadja az odalátogatókat.
Magyarország legkisebb borvidéke, az itt termett borok savban gazdagok, kemény karakterűek, testesek, telt ízűek – nem véletlenül volt Márai Sándor és Hamvas Béla kedvenc régiója. Aki itt jár, a helyiek szerint kihagyhatatlan, hogy megízlelje a környékről származó Furmintot, Juhfarkot, az Olaszrizlinget, valamint a Hárslevelűt.
http://www.somloiborvidek.hu/
http://www.mkk.szie.hu/
http://somloiborut.hu/bemutatkozas/
BRINGÁVAL VILLÁNYBAN
Ki mondta, hogy egy bortúrán csupán gyalog lehet részt venni? A kerékpározás kedvelői ugyanis a 2100 hektáros villányi régiót akár bringával is felfedezhetik, miközben megízlelhetik a helyi borokat is, sőt néhol még betekintést nyerhetnek a borkészítés rejtelmeibe is. E célból felkerekedhet egyénileg, barátokkal, családdal, viszont ha szakszerű vezetést is szeretne, akkor több kerékpártúra közül válogathat, melyek fő célja a mozgáson kívül természetesen a borvidék bemutatása, kóstolással egybekötve. Villányt hazánk egyik legfejlettebb bortermelő vidékeként tartják számon, ahol a legújabb technológiával dolgoznak. A területen számtalan fajta borral találkozhatunk, melyek közül a legjelentősebb a Kékfrankos, Cabernet sauvignon, Cabernet franc, Merlot, Zweigelt, illetve a Pinot noir.
www.utazom.hu
www.villanyiborvidek.hu