Sokan amint elkezdenek mozogni, a kezdetekben gyors fejlődést és fogyást tapasztalnak, ám ez egy idő után alábbhagy, esetleg megszűnik. Persze a szinten tartás ekkor is jelen van, viszont mi van akkor, ha többre vágyunk? Erre való többek között az úgynevezett intervallum edzés!
ÍGY KEZDJEN NEKI AZ EDZÉSNEK
Először is fontos, hogy legyen egy bizonyos alap állóképességünk, még mielőtt nekivágnánk az intervallum edzésnek! Éppen ezért, ha eddig semmilyen mozgást nem végzett, ne ugorjon egyből neki fejest, hanem mozogjon (futás, úszás, kerékpár) pár hetet! A kezdők, akik már le tudnak futni pl. 5 km-t egy bizonyos tempóban folyamatosan, akkor tegyék meg úgy a távot, hogy 1 percig fussanak olyan tempóban, amivel nem bírnák végig a teljes távot, aztán fussanak lassabban egészen addig, amíg helyrejönnek annyira, hogy a következő 1 percet újra meg tudják tenni gyorsabb iramban. Arra azonban ügyeljen, hogy tartsa be a fokozatosság elvét, és csak akkor nehezítsen, ha úgy érzi, az eddigi gyakorlatok már könnyedén mennek!
EDZÉSFAJTÁK CSOPORTOSÍTÁSA
A ciklikus mozgással végzett állóképesség- fejlesztő módszerek két nagy csoportra oszthatóak: folyamatos és megszakításos. A folyamatoson belül van olyan, amit állandó sebességgel kell űzni, és van olyan is, ahol ez változó, de nem szabad megállni – ennek spontán és irányított verziója is létezik. Ezenkívül léteznek megszakításos módszerek is (intervallok, ismétléses módszerek, rövid szakaszos módszerek), amikor egyfajta pihenők vannak az intenzív szakaszok között. Bizonyos irodalmak szerint intervall edzés nyugodtabb részében le kell állni a futással, de van olyan, ahol az előre meghatározott, különböző idejű és intenzitású szakaszok váltogatásával megtervezett edzést tekintik intervallnak.
NAGYOBB FEJLŐDÉS, TÖBB ZSÍRVESZTÉS
Intervall edzéseknél tehát nyugodtabb és intenzív szakaszokra kell osztani az időt. Így lehetősége van a testnek felpörögni, majd valamelyest megnyugodni, ami nemcsak a zsírvesztés, de az állóképesség fokozásában is hatásosnak bizonyul.
Magát az intervallt edzést a németek találták ki még a 30-as évek vége felé. Ekkor 1 perc volt a terhelés és 45-90 mp a pihenő, ám azt hozzá kell tenni, hogy ez nem kőbe vésett szabály, hiszen sok változata van. Általánosságban azonban azt el lehet mondani, hogy minél intenzívebbek a terheléses részek, annál hosszabb a pihenő szakasz a terheléseshez képest (ezt ideális esetben pulzusszám/teljesítmény/tejsav viszonyban kell meghatározni). Az edzésnél a cél az, hogy a szervezet a következő terhelés előtt még ne pihenje ki magát teljesen, viszont lejjebb menjen a pulzusszám, mintha folyamatosan futna, így ezáltal nagyobb iram érhető el.
Ám nem csupán az állóképesség és a teljesítmény javulásában lehet az intervallum edzéssel eredményeket elérni, hanem zsírvesztés terén is. Ennek oka pedig egyrészt az, hogy nemcsak a testmozgás alatt, hanem annak végeztével is fokozott üzemmódban van az anyagcsere, kb. 24 órán keresztül. Mindemellett mivel a szervezetnek többször van szüksége nagyobb mennyiségű energiára, ez a szénhidrát-anyagcserére is remek hatással van,így „mellék atásként” az inzulinszintet is normalizálja – főleg akkor, ha rezisztenciaedzésekkel (pl. súlyzózással) kombinálja ezt a fajta kardiót.
