Nemzetünk egyik legnagyobb színművésze, Básti Lajos, a Balatonnál, Keszthelyen született. Az ő emlékére alapította lánya és veje 2000-ben a Keszthelyi Nyári Játékokat, ami idén is igazi színházi élményt nyújt majd az odalátogatóknak. A Centrál Színház legmulatságosabb előadását mutatják be a Festetics Kastély kertjében, a „MA ESTE MEGBUKUNK” című Olivier-díjat nyert angol krimi-komédiát, amit telt házzal játszanak Budapesten. Persze, azért Keszthelyen nem elsősorban a színház vonzza az embereket, hanem a Balaton, reggeltől estig! Básti Julival az öltözőjében beszélgettünk…
Milyen személyes kapcsolatod van a vízzel, pl. a balatonnal?
Ott nőttem fel! Igaz, Budapesten születtem, de a gyerekkorom nagy részét ott töltöttem. Szigligeti lány vagyok! Akkoriban még le lehetett látni az aljára, szerettem nézni a benne lévő életet, mozgást. Később még búvárkodtunk is ott a férjemmel! Igen, fontos a víz számomra ma is, imádom az illatát, a színét! Lenyugtat a látványa, kikapcsol. van olyan relaxációs zeném, ahol vízcsobogás hallatszik; nagyon pihentető.
Ezek szerint jól úszol! Ki tanított meg?
A családi összefogás! Apu, anyu, nagyszülők, szóval mindenki! Nagyon korán, már négy-öt évesen remekül úsztam, fejeseket ugrottunk a vízbe!
Fiús gyerek voltál?
Jaj, nagyon! Babám például sohasem volt! Főleg fiúkkal játszottam, fiús játékokat.
Melyik tenger áll közelebb hozzád ma; a „magyar tenger” vagy az igazi?
Most már az igazi, mert a Balaton túlzsúfolt. Az a fajta nomádság, amit én úgy szerettem, mára megszűnt. Körülbetonozták az egész partot, ami tragikus. Ezzel jórészt megszűnt a víz öntisztítódása is… Az ottani árakról ne is beszéljünk! Én a csöndes, eldugott öblöket szeretem, amit Görögországban és Szardínián találtunk meg. Oda járunk vissza évek óta.
Mivel tartod karban magad, sportolsz-e valamit?
Gyógytornázom! Régen futottam, de a gerincproblémáim miatt most már csak nagyokat sétálunk minden este a férjemmel és az egyéves kutyánkkal. De gyógytornázom is.
Mennyire fontos neked az egészséges életmód?
Nagyon! Megválogatom, mit eszünk és iszunk. Szerencsés vagyok, egyikünk sem iszik, vagy cigizik, a fiúk sem. úgy látszik, a jó példa megragadt bennük. Amúgy salátás vagyok, összekutyulok mindent, ami egészséges! Sokmagvas kenyeret veszünk, nyírfacukrot használunk, vajjal vagy kókuszolajjal főzünk, köret helyett salátával esszük a húst. Belsőség, vörös hús nagyon ritkán, hal viszont hetente kerül az asztalra. Nyáron megkóstolunk mindenféle tengeri herkentyűt, amerre éppen járunk! Szeretjük a főzelékeket is.
Mi a helyzet a csokifélével?
Véres harc folyik az édességekért! – nevet Juli. – Férjem, akinél édesebb szájút még nem ismerek, a szekrény tetejére szokta eldugni a magáét, amit persze ma már felérnek a fiúk. Többnyire mézes müzli szeleteket veszek és csokis bulátát, néha sokszázalékos csokoládét.
Többször is említetted a férjedet, aki Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója és rendezője. azt olvastam egy interjúban, hogy a „7 boszorka” próbái közben válással fenyegetted! Azóta volt egy annál sokkal keményebb közös munkátok, a „Nem félünk a farkastól”. Beadtad a válópert?
Tényleg? Már akkor is azt mondtam? – nevet Juli. – Ez határozottan újból felmerült! Aztán valahogyan mindig kibékülünk a végére…
Már régen szerettem volna megkérdezni tőled, hogy miért csak ilyen sokára csatlakoztál a cCntrál társulatához?
Ez a B terv volt, mert nem annyira jó, ha otthon is, itt is igazgat engem. Megpróbáltam húzni az időt, ameddig lehetett. Eddig ment. Azóta már megkaptam egy kritikustól, hogy könnyű nekem, csak szólni kell a férjemnek egy főszerepért.
Milyen szakmai és magánéleti terveid vannak?
Szakmai csak annyi, hogy jó szerepeket játszhassak! Nyáron két hét pihenés Krétán és nagyon várom már, hogy a legidősebb fiam, Marci, megajándékozzon egy unokával!
Elismer a szakma, imád a közönség, szeretet vesz körül a családban és a színpadon. mondható, hogy jól érzed magad?
Igen, persze. De ez a Jó nagyon sok munkával jár! Áldozatok meghozatalával, lemondásokkal, sok-sok szeretettel és odafigyeléssel egymásra! Szerencsés vagyok a családommal!
Martin Ildikó
