Már rég óta ismert tény, miszerint a magas vérnyomás jelentősen megnöveli a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Hogy tisztába kerüljünk értékeinkkel, annak egyszerű és gyors módja az otthoni vérnyomásmérés, ám a szakemberek szerint ennek vannak hiányosságai. Ilyen például az, hogy így nem kapunk képet éjszakai és hajnali értékeinkről, pedig friss kutatások szerint az ekkor mért szisztolés eredmény komoly jelzésértékkel bír a kardiovaszkuláris kockázatok terén. A témáról dr. Kapocsi Judit tanárnőt, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistáját kérdeztük.
A magas vérnyomás veszélyei
A magas vérnyomás az egyik leggyakoribb kórképnek számít az egész világon, melynek kockázata az életkor előrehaladtával folyamatosan nő. Sokan csak csendes gyilkosként emlegetik, hiszen gyakran semmilyen tünettel nem jár, így nem ritka, amikor egy-egy súlyosabb szövődménye hívja fel rá a figyelmet. A kezeletlen hipertónia ugyanis folyamatosan roncsolja az ereket, hiszen a vérnyomás emelkedése apró sérüléseket hoz létre azok belső falán. Ennek nagy veszélye, hogy az erekben vérrögök keletkezhetnek, amik a létfontosságú szervekben is komoly problémákat okozhatnak (pl. stroke, szívinfarktus).
Fontos éjszakai értékek
Manapság már csaknem minden otthonban találni vérnyomásmérő készüléket, mellyel képet kaphatunk aktuális vérnyomásunkról. Bár valóban nagy segítséget jelentenek az ilyen eszközök, viszont az éjszakai értékek rejtve maradnak. Pedig kutatások szerint igen fontos lenne ennek ismerete, ugyanis értékes információkkal szolgálhat mind a hipertóniára való gyógyszerek felírásakor, mind azok beszedésének időzítéséről.
A 24 órás vérnyomás szabályozásában részt vevő anyagok csúcsideje ugyanis leginkább az éjszakai alvás közepére, illetve az ébredés utáni pár órára (nem véletlen történik a legtöbb stroke és szívinfarktus a reggeli órákban). Éppen ezért a hosszú hatású vérnyomáscsökkentők hatása nagyban függ attól, hogy mikor is veszik be azokat a betegek
„Azt természetesen nem lehet általános tanácsként mondani, hogy este kell bevenni a vérnyomás csökkentőt. Néha persze este is reggel is kell. A tartós hatású szereknél a hatástartam megnyúlik, és a hatás mértéke reggel adagolva a szert, még másnap reggel is eléri a hatás-maximum 70 %-át. Van persze kivétel. Ilyenkor kell az egyenletesebb hatás érdekében két részletben adagolni a szert- tanácsolja dr. Kapocsi Judit, aki hozzátette, hogy is fontos, hogy ha kétszer alkalmazzuk a szert, akkor nagyjából 12 óra különbséggel vegyük be (reggel 7-este 7 órakor. +- 1 óra eltérés megengedett).
24 órás vérnyomásmérővel az éjszakai értékekkel is tisztába kerülhet
Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája szerint természetesen azt senkitől se várható el, hogy olykor éjszaka is felkeljen vérnyomást mérni, ám 24 órás vérnyomásmérő viselésével képet kaphat az alvás közbeni értékeiről is. Ezeket a készülék elmenti, így az orvosa nem csupán a nappali, hanem az éjszakai eredményeit is figyelembe tudja venni a legmegfelelőbb kezelés összeállításánál.
Forrás: Trombózisközpont