Statisztikák szerint kétszer több ember veszíti életét Európába trombózisban, mint AIDS-ben, mell- és prosztatarákban vagy közlekedési balesetben együttvéve, így az egyik legrettegettebb állapotként tartják számon. Bár nem minden esetben előzhető meg, ám szűréssel, életmóddal, valamint szükség esetén megfelelő gyógyszeres kezeléssel csökkenthető az életet is veszélyeztető vérrögök keletkezésének esélye. Dr. Szélessy Zsuzsannát, a Trombózisközpont hematológus főorvosnőjét kérdeztük a témában.
Életveszélyes vérrögök az erekben
Vérrögök kialakulhatnak mind az artériákban, mind a vénákban. Előbbi esetben a célszervben elhalás, infarktus /szívinfarktus/ stroke következhet be, míg a második esetben mélyvénás trombózis, tüdőembólia. Bár a két fajta trombózis kialakulásában más-más folyamatok és okok játszanak szerepet, ám az mindenképpen közös bennük: hogy megfelelő odafigyeléssel és prevencióval a tragédia gyakran elkerülhető.
Trombofília szűrés
A trombofília genetikailag fokozott trombózis-készséget takar. A legismertebb ilyen állapot a Leiden mutáció, a protrombin gén mutáció az MTHFR mutáció, a kevés, vagy hibás antithrombin 3 jelenléte, a Protein S/C csökkenése, a VIII-s alvadási faktor és a homocisztein szint magas volta Attól függően, hogy az adott mutációt csak az egyik vagy mindkét szülőtől örököljük, beszélhetünk hetero-és homozigóta formáról (ez utóbbi veszélyesebb). Hogy kiderüljön, az illető szenved-e valamilyen trombofíliában, arra ma már létezik szűrés, ami egy egyszerű vérvétellel jár. Erre leginkább akkor van szükség, ha a páciensnél vagy a családjában előfordult már trombózis, de érdemes hormonális fogamzásgátló szedése és versenysportolás megkezdése előtt is elvégeztetni.
Bizonyos betegségek esetén is szükség van véralvadásgátlásra
Vannak olyan betegségek, állapotok, melyek fennállása esetén is nagyobb eséllyel alakulhatnak ki vérrögök. Ilyen pl. a cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás, lupus anticoagulans jelenléte, antifoszfolipid szindróma, súlyos visszértágulatok, valamint bizonyos daganatok (és a kezelésükhöz használt gyógyszerek). Fokozza a rizikót továbbá a szív-és érrendszeri betegségek, a pitvarfibrilláció, valamint a hosszú fekvés, gipszrögzítés, nagyobb műtétek, balesetek, terhesség, hormonális fogamzásgátlás (természetesen az okok felsorolása nem teljes). Mivel ezen állapotok mind növelik a trombózis rizikóját, érdemes szakemberhez fordulni, aki eldönti, van-e szükség véralvadásgátlásra prevenció gyanánt. Amennyiben a páciens betartja orvosa utasításait, úgy nagyobb eséllyel lehet megelőzni a trombózist - mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője.
Korábbi trombózis után vajon megfelelő az INR értéke?
A régi típusú véralvadásgátlóknál rendszeres INR ellenőrzésre van szükség (2-3 közt az ideális a legtöbb esetben), és ez alapján állítja be a szakember a megfelelő dózist. Amennyiben az érték a fokozott alvadékonyság felé csúszik -INR 2 alatti-, úgy könnyen ismételt trombózis következhet be. Éppen ezért fontos időről-időre az INR vizsgálata, és ha valamiért nem lehet kellően beállítani, úgy érdemes új típusú antikoagulánsra (NOAC) váltani, ahol nincs szükség INR ellenőrzésére, ráadásul nem kell étel-és gyógyszer kölcsönhatástól sem tartani.
Megfelelő életmód is fontos a megelőzéshez
Természetesen az életmód is óriási szerepet játszik abban, hogy valakinél kialakul-e trombózis vagy sem. Elég csak arra gondolni, hogy hány betegséget gerjeszthet az, ha valaki egészségtelenül táplálkozik, túlsúlyos, dohányzik és mozgásszegény életmódot folytat. Ez közvetett és közvetlen hatással is van a vérrögökre, mivel pl. a kevés folyadék fogyasztása és az inaktivitás hozzájárul a vér pangásához, ami meleg ágya a vérrögöknek. Emellett olyan betegségek kialakulásához vezethet, mint a súlyos visszértágulatok, a cukorbetegség és a magas vérnyomás, melyek – ahogy már említettük- jelentősen megnövelik a trombózis rizikóját. Éppen ezért a megelőzésben igen fontos szerepe van az egészséges táplálkozásnak, a rendszeres testmozgásnak, szükség esetén a kompressziós harisnya viselésének, valamint a dohányzásról való leszokásnak.
Forrás: Trombózisközpont